A Kovács Andrea felhasználó összes verse >>>
2025 / November
Fáradt őszi széllel
hideget fúj a november,
s perel az ember
a szürkülettel:
már ennyi az idő?
Fénylik a temető
otthagyott lelkünktől,
s holtaink húzkodják
fekete ruhánk szegélyét:
\"ne menj még\"
S az élet ilyenkor ennyi,
egy suhanás,
lassú sírbazuhanás,
kabátot szorosabbra húzni,
meg ne kelljen fázni!
S az ember elfárad egészen
a nagy emlékezésben,
csak a novemberi hideg,
az nem fárad soha,
egy mécses a mosolya...
Ha néha gyújtunk,
benne van a súlyunk,
könnyeink sós cseppjei
viaszt formálnak,
vigaszra várnak,
de csak a szél beszél
hideget súg fülünkbe...
Szép ez a hónap különben
a maga módján,
szép volt egyszer velük,
hová lett a kezünk fogó kezük?
Szárnyaikon visz a lét
tovább, miként
angyalt a fény,
fagyot az éj,
s a karácsony
lassan átkúszik a fákon,
halkan üzen az Ég vele:
maradj, ülj le, gyere,
itt az asztalnál velünk,
egyszer jók és szépek legyünk!
S együtt tart az élet,
mint Mindenható
a világmindenséget.
