A Kovács Andrea felhasználó összes verse >>>
2025 / A tökéletes nőkről
Te biztos magabiztos vagy,
olyan bizakodó fajta,
ki az életet is mindig
pozitívan látja.
Te biztos felkelsz reggel
csodálatos hajjal,
mosolytól ragyogó,
ránctalan, büszke arccal.
Szemed alatt soha
karikák nem nőnek,
tökéletes szobra vagy
a tökéletes nőnek.
Olyan vagy, ki dolgait
soha szét nem hagyja,
rendbe\' van az apraja,
és rendben a nagyja.
Nem feszültél kereszten,
könnyű neked az élet,
nem érted, hogy miről
és miért mesélek.
Kívül-belül patak-mosta,
ragyogó, nem esz a rozsda,
egyben van mindened,
nem kell port hintened.
Látványod szörnyen
idegesítő, kérem,
de ez az én
felróható vétkem.
És hiába sminktelen,
nem vagyok én nincstelen,
nem törik a műköröm,
mert én nem így működöm.
Néha kifekszem
magamból a bánatot,
néha igyekszem
magamra növeszteni
a túl szűk kabátot.
Néha nappal is
éjfélt üt az óra,
ébredhetnék jobban is,
frissen, virradóra.
Nem foglalkoztat mindig
százmilliós ötlet,
nekem nem kell többet,
hogy én is divatba jöjjek.
Nem vagyok én szürke
melletted úgy mégsem,
törött vagyok, mégis
megvan minden részem.
S abban bízom, egy nap
a részek összeállnak,
fénnyel forraszt egybe
a Mindenható,
ha olyan lesz a kedve.
S talán biztos leszek egyszer
magamban, mint te vagy,
valami alkímiai szerrel
arannyá nemesül bennem az anyag.
Szárnyat is ad majd akkor
nekem egy eltévedt angyal,
szembenézek bátran
a legnagyobb haddal.
Szép leszek, mint mindig
szép a nemes ember,
akárhogy darabolnak,
egész leszek egyszer.
