A Kovács Andrea felhasználó összes verse >>>
2025 / Ráncoló
Szükség lesz majd egyszer,
lassan bontott szárnnyal,
de addig táncolok a széllel,
búval, vadvirággal.
Ősz lelkem majd fázni fog,
túl életem derekán
de addig még ragyog,
mint szentjánosbogár
a vadkörtefán.
Most magam vagyok
a félig szürke álom,
kis gondjaim nagyok,
súlyosak mint az ólom.
De még világolok
feketén az éjben,
lassan ráncolódok,
múló szenvedélyben.
Szükség idején majd
akár fejre állok,
s könnyű szellő hajt,
mint báj illatú virágot.
