A Kovács Andrea felhasználó összes verse >>>
2024 / Fotoszintézis
Sejtálomban simogat a Nap
dideregsz még, dér kelteget
nyújtózunk az ég felé ketten
s mint egyik levél a másikat
én követem a lelkedet.
Várj, veled növök én is - s nézem...
egyszer te, másszor én az árnyékos részen.
Találkozunk, ugye? Ahol az ereink
ugyanazt a levet isszák,
s összeérnek ujjbegyeink.
Hálóját az égi pók
összefonta némán körülöttünk, a húrt
bennem pendíted,
s mit a szél egy varázslattal összefújt,
emlékeink lazán szőtt avarszőnyegét
elém teríted.
S ha már mindent elmondtunk, halkan
összecsendülnek a poharak -
Ránk is csend ül, ölel az éj,
s mint ág végén rajzó szentjánosbogarak
külön vagyunk egy fény.
