A Z. Szabó Veronika felhasználó összes verse >>>
Öregember ül a padon
Öregember ül a padon.
Oly magányos! Látszik nagyon.
Mellette a szürke szatyra
emlékekkel telerakva.
Múlt időben elmélázgat:
régen épített egy házat!
De jó is volt mikor várta
ajtajában kedves társa!
De jó is volt, míg dolgozott!
Családjának mindig hozott
fizetéskor valamit,
narancsot, vagy nápolyit.
Éltek együtt jópár évet,
négy gyermeke szerte széledt,
messze laknak. Néha jönnek,
ó de hamar elköszönnek!
Sok a dolguk, mondják mindig,
fránya idő meg csak múlik.
Mindjárt itt az álmos este.
Pihenésre vágyik teste.
Megéhezett. Lement a Nap.
Megy, és egy kis ételt harap.
Lassan áll fel, jó éjt remél,
míg a fáról ráhullik
egy száraz levél.
