A Z. Szabó Veronika felhasználó összes verse >>>
Menő mű-nő
Én vagyok a menő csajos,
kis csinoska, bögyös-faros,
gondolatom nem zavaros,
a beszédem sosem zajos.
Csodálatos szép testemre
ráillik a ruhám,
homlokig érő pillámmal
menőbb lesz a búrám.
Sűrű, sötét tetkóimmal
elrejtem a bőröm,
szélesre tárt mosoly mellett
hegyezem műkörmöm.
Kacsacsőrrel várok arra,
ki csókol meg végre?
Ki harcol meg kegyeimért,
ki megy értem vérre?
Hajam színe zöld és piros,
alul kopasz, felül csíkos,
szemhéjamat jó vastagon
rózsaszínre húzom,
a tükörben nézem magam,
megy hozzá a blúzom.
Testem viszem szike alá,
műcicit akarok,
szilikonos nagy emlőkkel
tán menőbb maradok.
Nacimra nőtt láncaimmal
járom el a táncom,
és azután felvarratom
nem létező ráncom.
Szépen díszíti az orrom
három fémkarika.
Zsebkendőmet hogy használjam?
Rászáradt a fika!
Barna lett a kék szememből,
kontaktlencse által,
ha nem tetszik ez a csere,
álljál nekem háttal!
Haveromnak füleiben
ott van egy-egy pecek,
nekem is kell holnap olyan,
menőbb attól leszek!
Agyonrongyolt szűk farmerom
majd leszakad rólam,
kilátszik a csupasz térdem,
szerintem ez jól van.
Még szebb legyek, teszek érte,
leszivatom zsírom,
Én vagyok a legmenőbb csaj,
s ezt piszokul bírom.
