A Tamáska Zsolt felhasználó összes verse >>>
Látomás
Minden este elmegyek,
Elmegyek egy útra,
Egy útra, melyet csak én tudom, hova vezet.
Éjszakánként nem vár,
Nem vár az, akit szeretek,
Szeretek, de már nincs szüksége rám.
A minap láttam egy szempárt,
Szempárt, akinek gazdája egy csodaszép,
Csodaszép és soha el nem feledett lány.
Tudtam, hogy ki lehet ő,
Ki lehet ő, aki csupa rejtély,
Csupa rejtély és meg nem fejthető.
Értettem, amit üzenni akart,
Üzenni akart valami fontosat,
Fontosat, amit addig ködfátyol takart.
Nem éltem eddig igazán,
Igazán meg kell lelnem a boldogságot,
Boldogságot, mi nem is létezik talán.
Egy pillanatig láttam csak őt,
Csak őt és senki mást,
Mást, aki csak húzza az időt.
Hajamba tép a szél,
A szél, ami egykor elragadta tőlem,
Elragadta tőlem és nem adta vissza még.
Most azonban ott voltunk ketten,
Ketten, csak ő és én,
Csak ő és én, a keze a kezemben.
Álmodtam volna, vagy a képzeletem játszott velem?
Játszott velem, de elővetített egy valódi képet,
Valódi képet, ami üzent nekem.
Magasan szálló angyalok hirdetnek,
Hirdetnek valami egészen új dolgot,
Új dolgot, ami új reményt kezdett táplálni bennem.
Reménykedve állok a lehetőségekhez,
Lehetőségekhez, amik formálják a létet,
Létet, ami hamarosan értelmet nyer.
Azóta várom, hogy a boldogság ideérjen,
Ideérjen és az arcomra mosolyt csaljon,
Mosolyt csaljon és tőle megkérdjem,
Mi az a szerelem?
