A Tamáska Zsolt felhasználó összes verse >>>
Hiányod
Lassan elkopik a kitartás és az életkedv gyenge húrja,
Eltűntetném a rossz emlékeket, a múltbéli hibáim,
Lemondanék minden jóról, ha veled lehetnék újra,
Nem vágtatnék a sors halálba tartó paripáin.
Már nem vagyok az az ember, aki nyíltan bármit kimutat,
Valahogy mégis sikerült túl élnem, bár nem érzem magam jól,
Számtalan sebből vérzik, nem találom a kiutat,
Monogramoddal megpecsételt végzetem süllyedő hajójáról.
Időgéppel utaznék az ominózus napra, mikor mindent elrontottam,
Nem harcoltam eléggé, pedig tudom, hogy megtehettem volna,
Túl könnyedén feladtam, önző voltam és előtérben a saját érdekeim tartottam,
Így felépített szerelmünk összedőlt, mint egy omladozó kápolna.
Aki egykor szeretett, ma már nem is látom, s nem hallok felőle,
Úgy érzem, mintha a végtelen körforgásod rabja lennék,
Nincs menekvés, csak akkor, ha egyszer kimentesz belőle,
Nem vagyok olyan, mint mások, kik a hibáik csak így elfeledték.
Néha megőrülni látszom, néha egészen nyugodtan tűröm,
Vannak alkalmak, amikor nevetni is tudok, de nélküled ez sem a régi,
Olyan vagyok, aki túl sokat tűnődik egy égbekiáltó bűnön,
Mint fáradt vándor, ki a hazaút hátralevő mérföldjeit nézi.
Nem örömünnep többé az, hogy reggel felébredek, hiszen nincs kiért,
Nem vár már senki vacogva a megállóban, nincs ki ott átkaroljon,
Nincs kinek elmondjam, hogy mennyire szeretem, hogy mennyire kísért.
Várom, hogy a hónapok óta levegőben suhanó töltényem a múlt jövő vásznán áthatoljon.
Csak neked köszönhetem az eddigi legcsodálatosabb másfél évet,
A magány és a kilátástalanság a szívemben kelt lázadást,
Bár az agyam sem hallgat mindig az érzelmekre, ezúttal nem téved,
Hiába volt meg a záróakkord, az utolsó néző még várja a folytatást.
Életem legnagyobb hibája, hogy hagytalak elmenni tőlem,
A meggondolatlanság és az önzés diadalmaskodott aznap,
Alulmaradt a szerelem, a türelem, nem léptem időben,
Szerelmünk dolgozata nem más, mint egy befejezetlen feladatlap.
A közös jövőt tervezgetve teltek-múltak a napjaink,
Sokáig nem volt semmi baj, de valami megváltozott bennünk,
Kihűltünk a boldogságból, lefagytak a végtagjaink,
Elméletileg lezártuk, vége van, tovább léptünk, mi mást kell még tennünk?
Lehetetlen küldetés és a célnál sem te vársz már, senki sincs ott,
Úgy érzem, hogy nélküled csak termelem a pechet, a balszerencsét,
Kapcsolatunk egy olyan bádogtető, ami a foltozgatás ellenére végén beázott,
Beengedte a rosszat, a gyűlöletet és az elítélést, örökre megszakítva egy fiatal pár szerelmét.
