A Tamáska Zsolt felhasználó összes verse >>>
Az idő
Ketyeg az óra,
Évek óta,
El-elhallgat hébe-hóba,
De sosem tér nyugovóra.
Telnek a percek,
Szabadságot nyernek,
A számlapon körbe-körbe mennek,
De soha meg nem pihennek.
Múlnak az órák,
Szólnak az ódák,
A mutatókat üvegek óvják,
Míg véget nem érő köreiket róják.
De egyszer végleg leáll,
Mikor a végső köd leszáll,
Mikor a szerkezet kopik már,
S nem les rá kiváncsi szempár.
Akkorra más lesz minden,
Mi egykor szép volt, addigra nincsen,
S nincs már idő, csak pletykaszinten,
Az maradt, mit véghez vittem.
Volt egy gitár, húrjai régiek s ócskák,
Szépen szóltak rajta a megszokott dalocskák,
Ahogyan azt nagyszüleim mondták,
Az idő nem oldja meg a problémát.
Mi lett volna másképp, nem tudom,
Most egész nap a plafont bámulom,
Nem jön a hajnal, nem múlik bánatom,
Hezitálásommal szeretteim váratom.
Régóta mutatja a pontos időt,
Azóta a rétre sok fa kinőtt,
Elpazaroltunk megannyi szünidőt,
S kinőttünk rengeteg cipőt.
Telik az idő,
Akár a tavaszi rügy, ismét kinő,
Nem előkelő, nem úrinő,
Néha nem is látható, mégis szembetűnő.
Ketyeg az óra,
Megint, újra,
El-elhallgat hébe-hóba,
A jelenből a jövőbe átutazva.
