A Berki Dezső felhasználó összes verse >>>
Oltár és ravatal
Oltárt vágytunk babonás éjeken,
Álmodtunk róla vak nappalokon
S ravatal készült általad nekem,
melyre fáradtan zuhan minden gondolatom.
Mennyi Falonát kérő jaj bukik még ki számon,
Sose volt könnyeim, meddig mosnak Téged és szememet,
Megrontó asszonyomat, a volt Fehéret, még meddig vágyom?!
Ó, mennyi Falona-zsoltár nyomja még összetört szívemet?!
Hol vagy most Isten, ó bár halnék már meg!
Szerető s hű Falonám Fehér emlékével,
De kételyekkel teli szívvel sírba térni nem lehet,
Ott is tépné elűzött, elunt lelkemet hitvány tettével.
A föld is csak sár, agyag és iszap lenne.
Ó, átkozott volna és meztelen a hantja!
Rossz emlékkel teli sír, hűvösen ölelne,
Testem, se lelkem békét nem találna.
Jöjj Falonám, még egyszer, egy áldott éjjel,
Ó, adj csókot, ölelést, kegyet, végsőt nekem,
Fehér asszony fehér vággyal, égő kéjjel,
Hogy boldogan hulljon, sírba eztán Életem.
Jöjj és ölelj át a könnyű halálba,
Ha nem tudnék így, csak úgy meghalni,
Én kísérteni foglak jövőben és mába,
Szíved, Fűfa Ilona, sosem fog megnyugodni.
Utolsó ölelést, de forrót és csókokat,
A kimerítő vágy undoráig add!
Mely akár egy pillanatig tartson csak,
Míg töröm szívemen, gyorsan átszalad.
