A Berki Dezső felhasználó összes verse >>>
Ha hetven leszek
Halkan sírják bele az avarba,
Hulló leveleiket bús, néma fák,
Nyögve alattuk görnyedten hordja
Régmúlt, ifjú perceimet az idő.
Tovatűnik minden, mi mulandó...
Avíttá kopott reményeimben maradt
Álmaim romjaiból valamicske csak.
Már lelassult, ócska sejtjeimben,
Egyre közelgő, kérlelhetetlen halált
Bontogat lassan az idő szorgos szárnya,
Melyen elsuhant valaha izzó életem
S melynek ára mára már nagyra nőtt.
Elenyészett a mámor szívem vánkosán,
Nem nyílik összeforrt szája a csóknak
S a bóknak néma ajkakat ad csupán,
Bennem a rest vér, bennem a rest vér.
Asszony jöttében nem hiszek már,
Csókjaim kihűlt hamuján enyészik vágyam,
Szomorúan lelógó fagyöngyök alatt.
Elcsendesedtek szilaj ősi vágyak vad,
Dobogó paták lelkem kietlen mezején.
Testem szabad lett már asszonyoktól
S lelkem rabja már ez engedetlen testnek.
Egykor kerültem hangos szóval, ma keresem
Aggoknak bölcs beszédét néma szájjal,
Melyen nap, mint nap révedve megpihen
A megfáradt s megfontolt, ékes gondolat
S halkan sírják bele az avarba,
Hulló leveleiket bús, néma fák.
