A Orbán Gergely felhasználó összes verse >>>
Fekete szemek
Kialvatlan gonosz Szemek…
Feketék, barnák, kékek, zöldek, szürkék, sraffosak,
karikásak, ravaszak, álszentek, buták, csodálkozók,
hódítók, szúrósak, keserűek, könnyezők,
álmodozók és lehunytak…
Kialvatlan gonosz szemek vesznek körül…
Keresnek, kutatnak, néha félhomályban hunyorogva,
néha szemüvegen keresztül, néha fénytől elvakultan.
Keresik a lelkem, kutatják lelküket…
Gyűlölöm őket!
Undorodom a piros erektől a szemekben.
Félek a pupillák áthatolhatatlanjától,
a szivárványhártya szűkülő csapdájától,
a kocsonyás lencséktől, melyek fókusza lelkembe éget.
Utálom! Megláthatják, gondolatomat, érzésemet,
figyelhetik tetteimet…
De a lelkemet, az ellenséges
lencsék fókuszában füstölő lelkemet nem lelhetik.
Elrejtettem az ér és ín és ideghártya mögé,
a hátsó és első szemcsarnok közötti pupilla
áthatolhatatlan sűrűjének védelmébe.
Elrejtettem a lelkem a szememben,
hogy láthatatlanul mindent lásson…
Elrejtettem az abszolút fekete mögé,
mely minden fényt elnyel, ezért nem látható.
De helyette csak az üresség feketesége fénylik…
Én tudom, hogy az abszolút fekete az, amely
minden fényt elnyel és helyette csak az üresség feketéllik…
És keresem a lelkemet, de nem találom.
Félek, hogy ezek a feketék azonosak és becsaptak engem…
