A Béla Zentai Tóth felhasználó összes verse >>>
ELSZÁLL EGY NYÁR
. Mámor árnyékában,
hegyek tövén születik
a tenger vize.
\"Gürcöl az égbolt vélem,
szürcsöl a Hold, s Nap mélyen.\"
Dalmát hajnalon
könnyű éjszakai köd.
Ráérős oszlás.
Meredt, nesztelen légben,
eltűrt felhőcskék élnek.
Összefogózva
apró ölelő nyomok.
Elszáll egy nyár. El.
Utolsó szó. Apró seb.
A Napvilág elcsügged.
Mert kínakék szemem romos, s álmatlan,
Virradatkor megmosdok a tengerben,
Különcsége lopva terjed vágyamban,
S édes eggyé oldódunk mi e percben.
A part finom morzsaléka csiklandoz,
Átkarol a sérülékeny lét-nemlét,
Csurog belém, fecseg-susog, visszhangoz,
És átkölti életelvem értelmét.
Napkeltekor, idő és vér felhevül,
Sziklafal most vaderővel rám tekint,
Anyánk, s ölünk, mi tengerünk megfeszül,
S fénytöréssel vízgyűrűket rálegyint.
Apró virgonc részecskék a szereplők,
S a parton ők az érdemi teremtők.
\"Maradni akarsz?
S napirend nélkül élnél?\"
Elszántam magam,
s imbolygó bazaltokon
mezítláb kapaszkodom...
