A Béla Zentai Tóth felhasználó összes verse >>>
oltalmazó
zord éj, szelíd kor,
udvara van a holdnak,
s visszamosolyog,
feszes szemmel utasít,
s száz mesével andalít
s lidérc áll elém!
miért ijednék meg tőle
csepp árny, csípős fény?
les apró, csíkó lelkem,
s vesződsz réges-rég velem...
évem négy, ő agg,
süveg, rokon arc, köpeny,
egyformaság...
jár-kel ablakom előtt,
s felém irányul helyből
\"...világrajöttöd
eredményét jókedvvel
szemlélem, leköt...
mély megbízásom van rá;
indítlak zilált naptánc!\"
érdes, s belénk kap,
átformál, nem ereszt el
a színdús korszak...
egyre világosabb ez;
s előny a kezdetekhez
megállás nélkül
a metszéspont szikrát vet...
csend! jár ez nekünk?
egy csöpp égi éberség
a távlati védettség..?
\"láthatatlanul
jár-kel veled a világ,
lendít, s fellazul...
az éter örökmozgó,
s ügyelem a távozót...\"
az égi máglya
nemzedékek során át
hazajár...kárnak...
dúdolom és száldosok
utazómagasságon...
