A Béla Zentai Tóth felhasználó összes verse >>>
ESZTERGOM, EINCZINGER KÖZ
Előtör a verőfény, mint futótűz,
Talpam szelíd emelkedő égeti,
Akaratlan, de váratlan összegyűr,
S végigélem a változás íveit.
Odébb kering, félrebillen a világ,
Kivételes élességet ás elő;
Homlokomban az igéző fényország,
Hogy is van ez? Miből áll az átkelő?
Lökdösődő, maradandó képzetsor,
Szelíden mar, csendben fáj a bódulat,
Látomásom színesedve egybefoly,
S hamvába holt közelmúltat hírül ad.
Beleforrnék főfalon a betűkbe,
S fedezékben ott időznék megtűrten.
