A Béla Zentai Tóth felhasználó összes verse >>>
MÁRVÁNY NŐALAKOK
Andalgok Hellász elszánt nőalakjai közt,
Szabályozott szélsőségek az éltetőjük,
Üdítő pára zeng bennük, sors, mely átfüröszt,
S mákony lelkem reng, meghitten vonul előttük.
Félrebillentve az antik éjtnap bezúdul,
Percenként ajánlkoznak jelzések százai,
Légkörük forgatag a világunk ráncain,
Bár ámítja magát az ember, hogy megújul...
A szobrok ízecskéi érzéki vonalak,
Úgy igaz, agyrém: lejtésük körbehízeleg,
Álcázatlan, alaphang mind, aranyfonalak,
Búcsúznak-e a nap-lélek kőfelületek?
Ne gondolj ilyet! Árnyalat híján ki-ki összeáll,
(Alkotó elmémmel felfogom: a dallam egybeáll.)
Letűnt modellek buja sarjai vetődnek közénk,
...illékony narkók, nyüzsgő delej agyáramok...
A derengésben szűkölve borulnak ők feszt fölénk,
...lehúnyt szemek, perzselő fölényes vérkanyarok...
Hevült légzésed ezredévig harapom féktelen,
...csillagdíszem, ott fenn, töretlen vágtatok...
Tépsz belém vörheny sakál, tengerkék lótusz révület,
...lucskos levek ömlenek, s malasztos ásatok...
Bekerítenek, s vonaglunk mi éteri billentyűk,
...észvesztő gyöngysorok, halandzsa vázlatok...
Duzzad az antik kor, dacára, réges-rég letűnt,
...járnak-kelnek az ostorfonó utánzatok...
Oltalmaz, tudat alatt, a benn rekedt érzésvilág,
S az ősi leckék, mitagadás, csupán füstkarikák.
