A Béla Zentai Tóth felhasználó összes verse >>>
TÁVOLODÁS
.
Éjtnap szenvtelen
jövés-menés a színen...
Kirakatmagány.
Válság foszlat, megtűröd,
s öklömnyire gömbölyödsz.
Fakó az arcod,
tán látod a jövődet?
Rísz ember, te félsz!
Látszatra fegyelmezett,
de oly ördög a lelked.
Kő meg kvarcszemek,
szikladomborulatok,
briliáns tájak.
Kanyarogsz megadással,
s szédelegsz kitartással.
Láncolatban az
ezer haszontalanság
alany és tárgy közt.
Rendre pörget a rendszer,
jól rádsímul, metsz a képlet.
- - -
Mi lesz, van döntés?
Fennáll az elrendelés,
s kivédhetetlen.
Nos, feszes üvegharang,
egyszersmind összeroppansz...
- - -
Nélkülözhető
hajszolt sietség
az emberi jelenség.
Soká eszmèl, már holt tárgy...
Világűri szertartás...
- - -
Hajszálponsan,
s visszafordíthatatlan
Napod véget ér.
Fondorlatos körforgás,
s csillagközi hullámzás.
- - -
Nekifutásod
megfeszített iramú
Támaszkeresés.
Végpercben sem térsz észhez,
nincs versed efféléhez.
