A Vekedel Roland Krisztián felhasználó összes verse >>>
Tótágast állva
Nincs értelem a világban , melyet megtalálnék
Képtelen vagyok felfognia létezés működését
Elragadhat e egy hely, mely elvileg csak az álmaimban létezett
Elragadhat e egy érzés ,amit csak egy pillanatig érezhetek
Megszabadíthat e a fájdalomtól a kínzó fegyelem
Egy száguldó vonat vagy amit próbálok lefutni
egy elszálló légballon mit próbálok elkapni
De akármennyire is akarok, repülni nem tudok
Szárnyakat növesztenék , de én fel nem adom
Összes vagyonom odaadnám a megoldás kulcsáért
Mégis oly nehéz a dolgom, mit könnyűnek gondolok
Egy kagylóba eszméim , folyton csak mormolom
de az nem szól vissza , csak ha kedve tartja
Szívem lángoló zaját realitással altatja
S mégis mire jó ez a sok álmodozás
Mintha azt akarná , múljon el e csodás szingularitás
Tótágast állok , de nem tetszik a tornásznak
Fejen állva ordibálva sem tetszem meg a világnak
mert világom lennél , az életem értelme
A napsütötte hóhullás , birtokaim kertjében
Mire minden nap gyönyörrel és csodálattal néznék
Mert bár úgy érzed az Óperencián túl vagy
Lelkemben most is , mindig is mellettem , pontosan itt vagy
