Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Márton Szilárd L. felhasználó összes verse >>>



elhajlik

Karcsúsági rohamában zsörtölődik már egy táj.
A tér elhajlik, remeg, összeszűkül,
Majd magába szívja teljesen egy borgőzös muszáj.

Tehenek tűnnek így el. Halkan. Csendben. Tehetetlen.
Vérmesen olvad el ház, autó is,
Asztal, teknő, lámpa s egy köcsög. Immáron tejetlen.

Kifordított tájban mereven sétáltatom magam,
Esőm szakadatlan esi önmagát.
A világ eltűnt. A csend megszűnt. Utam már parttalan.



Távoli, elhajlott világokkal felkötöm a hajam.

To Top