A Márton Szilárd L. felhasználó összes verse >>>
Altató
A kezedben van a hatalom.
A pipacs vöröslő fénye
az állandó vonzalom
a magány kongó ima-kerékje.
Fényes egek, ég-szerkezetek
mezeje alatt egy elmaszatolt táj.
Tudod: nem is biztos, hogy a mában
muszáj legyen minden, ami fáj.
Az égen a csillagok közt remeg
a hitek hidegen lüktető lidércfénye
mohón ciripelő vad tücsökrengeteg
lent-fent az impozáns éji béke.
Fűzfákat fúj a szél. A szomorú lomb
kacsintva villantja a lepel-eget elé
addig egy kéz... a szoknyán pattan a gomb
s világít elősejlő öled matt fényképe.
Az éjszaka mozog.
A csillagok mind megbolondultak.
Zörög az erdő. Táncol a domb.
S mi nevetünk, mi, a nyomorultak.
Hajnal is lesz.
Egyszer.
Talán.
Majd.
Most aludj.
Pihend ki a bajt.
A holnap, meglásd:
fájni fog. Megint.
