A Márton Szilárd L. felhasználó összes verse >>>
szanaszét hagyott gondolatok. II
II.
Séták.
Éjszakákban.
Olyan lehetetlen néha ez a világ.
Az egészet felnőtt ésszel kell felfogni.
De nem akarom.
Nem szeretem.
Ellenkezek vele. Lehetetlen elfogadni.
Hideg logika.
Meleg logika kell. Langyos, vagy forró,
semmiképp sem hideg.
Érzelmek nélkül végül is nem ember az ember.
Gép.
Vagy valami hasonló.
Szívvel gondolkodni,
ésszel érezni.
Ezt kellene nekünk.
Olyan jó dolog élni.
Miért bonyolodik néha mégis el?
Mert nem mi bonyolítjuk.
Mert nem mi csesszük el.
Mi engedjük magunkat megerőszakolni
és belenyugszunk a tettbe,
bele a fájdalomba.
Te tudod, hogy mi a fájdalom?
Van-e fogalmad róla?
Persze hogy tudod.
Mindenki tudja.
Érdekes, hogy a fájdalom az, amit az az ember legelőször megtapasztal, ahogy ebbe a világba kilép.
A fájdalom a belépő.
Ő vezet át engem, ő tesz engem igazán emberré.
Addig nem lehetek az, míg nem fájt.
Valami.
Valaki.
Fizikai fájdalommal kezdődik.
Valakinek fájnia kell,
önként kell vállalnia, hogy fáj
hogy fáj
hogy fáj
hogy fáj
hogy én élhessek.
Nekem is fáj.
Megrázza a testem
a még alig élő önmagam.
Aztán más fájdalmak.
Főleg fizikai.
Majd később nemcsak.
Fájdalom fájdalom hátán.
Félelem félelem után.
Lehetetlen leírni.
Elmondani.
Megfogalmazni.
Csak érezni lehet.
Csak gondolni lehet.
Csak remélni lehet.
Csak akarni lehet.
Csak hinni lehet.
Mindenki konkrétumot szeretne.
Örök érvényű kijelentéseket.
Filmekben
dalokban
szövegekben
a mindenféle művészetekben
hangosan és
zengzetesen
ezt
propagálják.
Örökké szeretni foglak,
mondja s én elhiszem.
De ő is halandó,
meg én is.
Minek nekem az örökkévalóság.
Hisz most élek.
Most vagyok.
Holnap már nem az vagyok mint ma.
A holnapi egy másik ember,
te,
én,
holnap:
egy rám hasonlító ő,
egy rád hasonlító ő.
Csillag az égen.
Sovány csillag az égen.
A hajnalokban a kávék gőzben.
A szeretkezés után a leheletben.
Ott van.
Mindenben.
Csillag.
