A Márton Szilárd L. felhasználó összes verse >>>
szanaszét hagyott gondolatok. I
íródott hosszú időn keresztül.
I.
csend.
Hajnal.
Csend.
Csend csend.
Hajnal.
Fények, tört árnyalatok a megrepedt ablakon keresztül.
Távoli zajok emlékei.
Csend.
Csend.
Hajnal.
Zaj a fénnyel.
Illat a hanggal.
Tudod, mikor
a reggel a szememen keresztül eljut az agyamig és én megébredek,
és én megébredek,
és én megmosakszom,
és én nézek a tükörbe,
benne látom magam, borzos fejem
duzzadt ajkam
csipás szemem
benne látom a tekintetem,
ami még nem annyira éber, mint nappal lenni szokott.
És én megébredek
és én megmosakszom,
és én tükörbe nézek, majd lekapcsolom a villanyt
és én forralok vizet
kávénak, teának,
és én pirítom meg a mindennapi kenyerem,
és mikor forrón kipattan a pirítóból,
én kenem meg. Tejföllel, vajjal,
lekvárral és nagyon ritkán mézzel.
Most például megkívántam.
A mézet.
És én nyújtozódok bele a fénybe,
reggel
vagy hajnalban.
Vagy nappal.
Vagy.
Akkor: érezlek.
Azt, hogy vagy,
valahol,
de nem itt,
de nem velem.
De nem mellettem.
Akkor nincsenek más pillanatok, csak mikor csend van.
Csak akkor, mikor csend van.
Csend.
Csend.
Csend
Hajnal.
Csend.
Csend.
Félek.
Csend.
Csend.
Félek.
A csend azt jelenti, hogy
gondolatok.
Gondolatok.
Gondolatokban pillanatok,
elmúlt és eljövendő idők,
mind benne, mind egyben.
Nekik ugyanis nincs időkeret.
Ha tükörtojás, akkor karcol a
villa
meg a
kés
koccan a tányér pereméhez a
csésze.
Hiányzol.
Önmagam is hiányzik.
Benne, az egész benne van.
Hiszek az időben, hiszek a hajnal hatalmában.
Hiszek a lélek vargabetűs útjaiban.
És abban, hogy ennek értelme van.
Hiszek a csendben, hiszek önmagamban.
És hiszek, igen, hiszek benned.
