A envagyok felhasználó összes verse >>>
Jozsef Attila: Mama - forditas
Mar egy hete csak a halálra
gondolok mindig, meg-megállva.
Tekergö kötellel nyakamban,
megyek a padlásra, megyek serényen.
Én öszinte ember voltam,
néha orditottam, toporzékoltam.
Hagyják a szép ruhát másra,
Engem kössenek fel a padlásra.
De ök csak mentek, le se szartak, némán
Én meg tovább ügyetlenkedtem bénán,
Miközben a kötelek fényesen, suhogva
Lassan rácsavarodtak a nyakamra.
Nyafognék tovább, de már nem kell
most már én is repkedek a többi lelkekkel.
Ha lenne hajam, szürke, lebbenne az égen,
Na de nincsen,
Ezért csak tovább úszkálok az ég kék vizében.
