A Pazonyi Dóra felhasználó összes verse >>>
Kortárshang Neked.
Valamiért azt mondják, hogy zavarodott vagyok.
Nem hinném. De állítólag az írás segít.
Anya nem adja ide a fényképezőgépemet. Anya. Miért? Nem emlékszem semmire, csak ha a gépet megkapom. Anya? Hallasz? Anya?!
Fáj a fejem. Ez a tavasz… Sosem fog már eljönni. Ahogy a szerelem sem. Ülünk heteken keresztül, öregszünk, figyeljük az esőt, csak az esőt, mely elmossa az idő dallamát.
Bolond fejjel, talán megünnepeltem volna, ha hazajössz. De csak mi maradtunk.
Villan előttem a 3 éves kislány. Mennyire nem félt a sötéttől, és most is csak miattad fél.
Kiölték belőle a gyermeki lelket, a meséket valami rémisztő váltotta fel.
A mesék a hercegről és a királylányról szólnak. A virágzó tavasz és a vidám kicsi madárcsicsergés kimaradt a könyvből. Elfogyott a szivárvány, kaptunk helyette hófehér telet. A tóba fagyott minden. Az állatok, a vidámság, a szeretet.
Éreztem, itt az idő, hogy felbontsuk a sorsokat.
Látni akartál? Talán. Kötelesség volt? Biztos. Szerettél valaha is, úgy isten igazából? (Üresség. Villant a vaku.) Várj a híd túloldalán.
Menjünk autóval. Szerintem sétáljunk. Jól van kicsim. Ölelni akarom a fákat. Őszintén megölelni. Őszintén megölelni, ahogy te sosem öleltél engem. És már soha nem is fogsz.
Ölelni. Mély levegő. Merre tovább? Csillog a fagyott tó. Csillog. Csillog. Csillog. Oda menjünk.
A lányok legjobb barátja a gyémánt. Ez a gyémánt az én barátom. Ez a gyémánt a tó. Nagy és mély titokkal.
Úgy gondolod, vak vagyok? Volt, hogy az voltam.
De megtanítottak, hogy lássak tisztán. Akár a jégtükör. Sima. Gyönyörű.
Menjünk beljebb. NE akarok beszélni. Csak figyelni a tükröm. Gyere már. Ide mellém. Közelebb. Nyugi. Nem reped. Látod? Semmi gond. Semmi…
Minden jó lesz. Egy nap. Talán nem túlkésőn. Talán éppen most…
Villant a vaku.
Elmúlt a fejfájás. Mit adtatok nekem? A kezeim bekötve. Megégettem, lerágtam, vagy mi?
Lefagyott. Micsoda? Lefagyott. Hogyan??? Nem tudod? Honnan kéne???
…Vele teljesülne az álmom. De ő meggyűlöltetett vele.
Kicsoda? Meséld el.
Te voltál, aki összetörte a tükröt. Én pedig… Én csak szeretnék szép lenni. Újra. Lélekben.
Szeretném képesnek érezni magamat, arra a feladatra, hogy teljesítsem az álmaidat. Szeress, hiszen téged akarlak. Most már eltűnt az a kis darabka. Az a kis jellegtelen kosz. Többé nem bánthat, és nem fertőzhet. Együtt lehetünk. Hallasz?
Vessem, hogy tudjam. Egyedül sose tanulom meg. Sosem fogom tudni, mitől fogsz szeretni.
Próbáltam nyerni. És sikerült. Öleltem a fákat. És ők az ölelésükkel eltakartak.
Megváltozott, megváltoztam. Mondhatni felnőttem. Lehetek a tied? És talán te az enyém?
Most már elment. Én akartam. Most én. De nem sírtam. Viszlát. Illedelmes voltam. S összeforrt a sok jégtöredék. Kitöröltem az emlékeit.
Miattunk tettem, hogy boldogan éljünk.
Szeretlek, és többé nem fáj, mert kivágtam a lelkemből. Szabad vagyok. Szeretlek.
Villant valami. A vaku. Fáj valami. Nem érzem jól magam. Anyu? Hallasz? Szeretlek.
