A Kispál Dániel felhasználó összes verse >>>
Mainstream
Aznap éjszaka adta oda a naplóját. Tegnap olvastam el. Nem azért ilyen későn, mert hidegen hagyott, csak éppen annyira érdekelt, mint más, amit bizonyos esetekben szórakoztatóbb volt megvalósítani.
Adott különböző instrukciókat is, ezekre figyelnem kellene a szöveg megírásakor. Ilyen például a közelség és a távolság szembenállása, amit különböző motívumokkal kellene érzékeltetnem. Nagyjából ezt az egyet sikerült megjegyezni. Beszélt még arról, hogy a naplójában egyes részletek ki vannak emelve, ezeknek a szó szerinti átvételére törekedjek. Egyébként nem írt bele sokat, összevonva körülbelül tíz oldal lehet, annak ellenére, hogy az időintervallum, amit átfog, az viszonylag nagy.
Ebbe a korba bele kell halni. Úgy használta ezt a mondatot, mint más a káromkodást. Igaz, a varázsát az adta meg, hogy viszonylag ritkán. Próbáltam, de nem találtam olyan törvényszerűséget, amit a használat hangulathelyzeteiről le lehetne írni.
Szinte napra pontosan hét évre rá, hogy felköltöztek faluról… Döbbenetes! Bár valószínűleg semmi jelentőségük nincs az éveknek, a számoknak. Ezt már csak én látom bele, mint ahogy visszamenőlegesen sok dologba belelátok mindenfélét vele kapcsolatosan. A legutolsó beszélgetésünket például kérésnek és valami lezárásának tartom, pedig egyik sem volt. Említette, hogy írjak róla valamit, szerette volna, ha nyoma marad valahol az életének, legalábbis úgy gondolom. Különben miért hozta volna föl?
Tiszteletem jeleként a naplóból is hajlandó vagyok felhasználni az általam nem túl rossznak tartott részeket. Legyenek ezek a sorok a háttérzene a halálhoz, ha már az élethez nincsen, amit egyébként Ádám sokszor felrótt a teremtőnek.
1.
Ádám anyja megsértődött a világra, mert ablaknak háttal lógott. Szabadság csak akkor van, ha az univerzum a végletekig tágul, vagy ha összeroppan.
2.
Lelke homo moralis és homo aestheticus szeretkezése nyomán keletkezik minden nap, a túlvilági szférákban. Nyáron majonézzel, télen pedig paradicsommal szerette enni a májkrémes kenyeret. Az égbe ordítom a szitkokat, az úgysem tart semmit elbírja, nem úgy, mint bármi itt lent. A lélek mindig túl karcsú, a csoda folyton méretesebb.
3.
Minek születtél Ádi, ahol sok sárkány az úr? Hogy beletörődjél, hogy minden nap más fej és más farok az új? Volt olyan, amikor csak lobogóra, meg zászlórúdra, meg tömegre gerjedtél.
4.
Összecsuklott évszakok, kisodródott intim álmok, állandósult délibábok, feketébe sárgult csillagok. A jövő már évmilliárdokkal ezelőtt a végletekig tágult, aztán bennünk roppant össze.
5.
Beszélnek, beszélnek, beszélnek valamik kintről, hogy már nem tartja semmi se meg. Valami bentről; én, a remény, hogy még bomlik.
6.
»Mutter, ich bin dumm.« Á. nem szólt.
7.
kizökkent a terek… reklámba rakva lettél összecsuklásban az idő széttört vigyorod közt is fagyáll a fanyar kép bújócskázik tudattalan a mosolyod mikor fel kell állni és össze kell esni
és össze kell esni és csak ha teles de már ha kurvás látogatni rág az álom
