A Mészárosné Papp Vanessza felhasználó összes verse >>>
Egy nap majd talán úgy ébredek,
hogy nem látom az arcod,
Nem fáj már, hogy nem vagy
és nem hallom a hangod.
Nem gondolok többet rád
és nem hullajtok könnyet,
érzem ha kitörölnélek
így lenne könnyebb.
Kevés időt voltál velünk,
mégis olyan sokat adtál,
Az anyaság örömével megajándékoztál.
Olyan jó volt várni téged,
eltervezni minden szépet,
Előre látni sok-sok évet,
Elhinni a hosszú létet.
Azt hittem, hogy felnősz majd te is mint mások,
Hogy megtanítjuk neked az összes betűt és számot,
És látlak majd téged férjhez is menni,
És minden nehéz napodon veled fogok lenni.
De te elmentél, meghaltál!
Vissza sem néztél csak itt hagytál!
Nem vagy már, hol vagy most?
Szeretlek de már nem fontos.
Gyűlölni akarlak, tünj el a szívemből,
Elég volt a fekete könnyekből,
Nem kell az emléked, nem bírom már
Nem akarok rád vágyni egy életen át.
Már nem tudok csak némán zokogni,
Megtanultam úgy sírni, hogy közben tudok nevetni,
Sokszor úgy tűnhet, hogy nem hiányzol és jól vagyok,
De hogy belül nekem hogy fáj csak én tudom.
