A Gyenge Ildikó felhasználó összes verse >>>
Az idő áll
Megkövesedett csigaház,
önmagába befelé forduló spirál,
hideg, havas nyár,
egykor csobogó folyó-most áll.
Viselem a napokat
s egyre csak állnak,
énem szétesett része
ólom ruhában a felhőket járja.
Keserű tövis szúródott lelkembe,
nincs csipesz mi onnét kivegye.
Gennyes szúró fájdalom,
nincs gyógyszer ellene-
övé a hatalom.
Szomorú szempár
mindenkinek teher már,
ajtó csukva, kattan a zár,
a magány egyre csak rám vár.
Az élet megy tovább,
de az enyém áll,
körbe ölel a semmi,
hajtincsem a széllel jár,
fülem mögé betegye, nincs ki.
Örök fájdalom mező,
lebegve áll felette az idő,
árnyékot vet fűre, virágra
hazug termésektől roskadó faágra.
A jövő köd,
a jövő homály,
a jövő üveglábakon jár,
mert az idő, mióta elmentél,
az idő áll.
