Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Seres Jenő felhasználó összes verse >>>



Homályban

Rossz ember lettem
vagy talán csak félig.
A boldogságot nemtalálván
ostorozok mindenkit
és úgy érzem, már nem látok.
Talán megvakított a sötétség,
a mély homály, mely lassacskán ellepi agyam.
Talán jobb lenne ha vége lenne.
Egy mezőn, távol a mindenségtől, ahol még madár hangja sincs.
Ott fertőzném a földet szennyes véremmel, amely eddig habzsolt.
Ott adnám vissza mindazt amit eddig sem érdemeltem meg.

Azthittem hogy vagyok valaki.
De már magam sem tudom.
Nem tudom hogy mi a jó és mi a rossz.
Higgyek-e vagy ne higgyek? A tálca két végén mozgok, nemtalálva ösvényemet,
amelyről azt sem tudom hogy létezik-e.
Mit tennék ma ha holnap vége lenne? Talán megbánnám bűneimet, mert már nem lenne kinek hazudni.
Istennek vagy magamnak? Egyiknek sem ésszerű.
A modern világ mérgezett, felülmúlta, önmagát képtelen korrigálni.
Pedig csak egy egyszerű ember vagyok. Ha vágyakkal nem is, de reménnyel igen.
Reménykedem a helyes útban és reménykedem a megbocsájtásban.
Ha majd színt kell vallanom, az lesz az utolsó, talán egyetlen helyes döntésem.
Viszont addig is keresgélek bántva és megbántva, aztán lehull véres álarcom
amit egy életen át kapargattam, de leszedni nem tudtam.

To Top