A Szilágyi Zoltán felhasználó összes verse >>>
Mint jégesőben, viharos szélben...
Borús az ég alja, fekete felhők gomolyognak,
süvítő széllel jégdarabkák csapódnak.
Sikít a széllel az elvert föld, könyörög a növény,
derékba tört a faág, szegény!
Rohanok én is a házhoz, jég veri hátam,
rohanok, tócsákat ugrom át bátran,
messze még a menedék, messze az oltalom,
már nyakig sáros lettem, nem bánom!
Mily furcsaság, ugyanígy bánik vélem a világ!
Naponta megköveznek,
fejem fölött pálcát törnek,
Sugdolóznak, kombinálnak,
sorsom törik, elbírálnak.
S ha látják, hogy sárba estem,
teljesen elernyedt testem,
Hát még több követ szórnak,
hogy számomra ne legyen holnap.
Követ ti rám ne dobjatok, míg nem ismeritek életem,
Hátam mögött ne kombináljatok, hogy mi is jó én nékem!
A pálcát hagyjátok egybe, ültessétek a kertbe,
s egy napon gyönyörű fa terem kertetekben.
Majd az megvéd a jégtől, süvítő széltől,
ad néktek menedéket, békés mindenséget..
Szebb lesz úgy a holnap, napsütésben, békében,
mint jégesőben, viharos szélben.
