A Szilágyi Zoltán felhasználó összes verse >>>
Ne feledd Magyar!
Nagyokat dobban a szívem,
a szél hűsíti mellem.
Remegő kezemből ömlik a vérem,
s nem tudom, hogy mi is van velem.
Előbb még a mezőn halálhörgés és elszánt tekintet,
most meg már csak a néma csend.
Csend, miközben folyik vérem, s nem tudom
kinek vére folyik kardomon.
Tegezem üres, mint a szívem,
Ezt a csatát megnyertem Istenem!
Láttam halált, utolsó tekintetekben a végtelent,
láttam tettem, van mit szégyenlenem.
Hát hallgatok, hazamegyek,
a csodaszarvas hazája már az én hazám,
miért megküzdöttem,
miért a halál torkából kijöttem.
Megtettem, mert élnem kell,
megtettem mert ha nem teszem,
ott fekszek a mezőn vérbe fagyva,
mint Árpád atya vesztes harcosa.
Hát éljen a magyar, s ez a föld,
éljen a magyar nép ezen a kincsen,
minek ezen a földkerekségen
párja nincsen!
Soha ne feledd Magyar!
Vérünk és verejtékünk,
mit ezért a földért elszenvedtünk!
