A Szilágyi Zoltán felhasználó összes verse >>>
Üres a papír...
Üres a papír előttem,
rajtam áll, szemét lesz, vagy gyöngyszem.
Ürességében fehéren ragyog,
szeplőtlen fehérben fogannak a sorok.
Lehet, hogy a végcél csak egy firka,
aláírva: írta egy birka,
lehet, hogy egy embereket átölelő végtelen,
mi most megszületik a papíron nekem.
Próbálom e papírt tisztelni,
soraimat épp ésszel követni,
próbálok alkotni egy maradandót,
hogy a fa elmúlása, ne legyen hiába,
hogy aki olvassa, érezze, hogy az élet és a gondolat,
mily drága!
Hisz manapság csak futunk, hajtunk egy bálványt
hisszük, hogy élünk, átéljük bálványunk álmát.
A fő bálvány a pénz szava,
az ember eltiporva maga.
Gyűrjük az embert, mint papírlapot,
hajtjuk az álmokat, mint szél a szélmalmot.
S csendesen, körbe- körbe
lassan, nyikorogva életünk felőrölve.
Észre se vesszük, mit súg a szél nekünk,
nem látjuk az erdőt a pénz felett,
az erdőt, hol ez a papír született.
Vakok lettünk, a pénz elvakította szemünk,
Pénz, mit a papírból teremtettünk.
