A Szilágyi Zoltán felhasználó összes verse >>>
Az én nagyapám
Munkáskabát és egy nótaszó,
;maga már nem nekem való!
Egy emlék egy ember,
kinek volt békessége tenger.
Nem voltak nagy álmok, s nagy elvárások,
élt az élettel, Öt fiút nevelt fel.
Társ volt a bajban, társ,a betegágyban,
s ápolta társát tíz éven át. egy nehéz világban.
Szerelt és fabrikált, ha kellett fogaskereket reszelt,
de ha kellett reszelt fogaskerékkel a gép tovább üzemelt.
Mindig állt munkáskabátban, szemüvege mögül ki-ki kandikált,
nem volt nagy ember, csak számomra a legnagyobb:a Nagyapám.
Egy falat szőlő az unokának,
egy halk szó Gyurikának,
Egy sokat mondó engedmény,
hogy a becsben tartott légpuskával lőhettem én,
S a nótaszó, maga már nem nekem való!
Hát ez volt az én Nagyapám, munkáskabátban,
Szakadt, drótozott szandálban,
szeretettel átitatott nehéz világban.
Most érte is mormolhatok egy imát,
A gyertya fénye neki is táncolhat az éteren át!
Nagyapám, ott a mennyben,
nyugodj békében,
s haljon odáig a nótaszó :
Maga már nem nekem való,
