A Szilágyi Zoltán felhasználó összes verse >>>
Szürke
Szürke utcákon, szürke emberek közt lépdelek
szürke égen szürke nap fénye lomhán világít rám.
Nem nézek, nem kérdek, meghúzom magam,
ott a sorba, szürke magányomba.
Hogy ki vagyok? Érdekel valakit?
Egy vagyok a szürke rengetegbe,
s lelkem gázol a homályos mindenségbe.
Ma vagyok, holnap már nem leszek,
csak egyszerűen elfelejtenek
ezek a szürke emberek.
Meglátok egy virágot, pompás dicső fénybe,
a porba benne, pompázik,
mutat egy reményt, elérhetetlent.
Lehajolok érte, megtaposnak
gonosz arcú szürke emberek.
Akkor is felállok, szárnyam leporolom nyomban,
s repülök nap fényébe, csodás mindenségbe.
Kezemben rózsa pompázik, s szívemben szeretet.
Viszlát! Szürke emberek!
