A Palcsesz Alexandra felhasználó összes verse >>>
A főnixmadár tüze
Hosszú, megannyi kalandot átélt útja során,
Elfáradt a jót és rosszat egyaránt megtapasztalt főnixmadár.
Bejárta az országot-világot, sokszor mindenfélét látott,
Pihenni, békére lelni egész Életében sehol sem tudott.
Végre leülne egy kellemesen hívogató öreg fa gallyán,
Talál is egy szép hajtást, érzi, most elérte áhított célját.
Amint rászáll, hirtelen reccsen egy nagyot a faág,
Lezuhan, közben úgy véli, nem bír repülni már.
Földet érvén hatalmas lángra lobban piros tollazata,
Utolsó lélegzetvételével belenéz a Napba.
Ragyogása békét sugároz a madárnak,
„Megpróbáltam!”- Nyugtázza magában.
Amilyen erősen égeti testét a tűzláng,
Oly hamar elhalványul szeméből az éltető napsugár.
A tűz martalékává vált immár,
Mintha nem is létezett volna soha számára a világ.
A Nap készül nyugovóra térni, de fényével bearanyozza még a tájat,
A főnixmadár lelke már a meghitt fellegekben járhat.
Ekkor, egy szempillantás alatt, kihűlt hamujában szikra lobban,
Feltámad a főnix, aki nemrégiben meghalt.
Minden végnek van egy új kezdete;
Megrázza szárnyait, majd felszáll újdonsült erejével.
Útnak ered vissza nem nézve,
A múltjára többé nem emlékezve.
