A Zita Olah felhasználó összes verse >>>
Sorok Halál
A sorok közt vagyok, amit írsz.
A fák levelén játszok a fénnyel.
Az arcokon a ráncok a történetem.
A hó, az eső, a sötét éjjel.
A hideg, fázós nappalok a hangom.
A semmi, ami utánam marad...
A nyugalom, a csend az arcom.
S te hiszed, hogy túlélsz engem majd.
Hiszed, hogy egyszer újra látod,
Látod őt az égben valahol.
Vagy újjászületsz egy másik testben.
S újrakezded majd valamikor.
Mindegy mi lesz is, nincsen vége.
Mert elfogadni sosem fogod.
Akarod ezt a maroknyi létet.
Míg él az ember, addig oly konok.
De édes a halál és nem átok.
Az csak a vég, mert minden véget ér.
Szeret az ember, ha szenved is.
Szeret és érez, amíg él.
