A Zita Olah felhasználó összes verse >>>
Mementó
Semmi sem biztos, csak a tegnap.
Hogy tegnap még otthon volt.
Volt kenyér is, ha éhes voltál.
Most sokkal nagyobb a gond.
Most nem tudunk semmit sem
mi, a kis senkik... emberek.
Csak a szürke égre nézni.
Istent kérdezni, miért...
Félni és remélni...
Remélni, hogy lesz holnap.
S ha lesz, együtt maradunk.
S tudunk majd egymáshoz szólni.
Lábunk lesz szaladni, s ölelni karunk.
S nem kell ölni már többé semmiért.
Színekért a bőrön, vagy számokért
vagy keresztért vagy épp azért nem.
Nem más ellen leszünk, hanem másokért.
Volt már a vallás a bűnös.
Hogy én hittem, és te nem.
Volt, hogy neked valamid volt,
és hogy én akartam, s elveszem.
Először akarjuk, majd nyögjük.
Lázadunk, s olyankor egy az út.
Majd könnyezünk, sírunk, hogy
nem akartunk sohasem háborút.
S mindig egy a vége, szenvedés.
Hogy tegnap még volt otthon.
A földeken vetés, volt kenyér,
élt, aki most meghalt a fronton.
Volt a család, gyerek volt a gyerek.
Hisz mindent megtanított már a múlt.
Futottunk már eleget a golyók elől.
Vívtunk már pont elég háborút.
