A Zita Olah felhasználó összes verse >>>
Hiányzol nagyon...
Takaróját borítja az éj,
álmosan nyújtóznak a fák.
Ölelkeznek ágaik a fényben,
mint egymást támogató cimborák.
Magányom csendesen tűröm.
Mostanában az egyetlen társam.
Bánatom tompán lüktet
szívembe zárt fekete szobában.
Gondolatban most is nálad vagyok,
ott, ahol nem vagyok ilyen árva.
Megfeledkezem kék szemedben,
kérdéseimre válaszokat találva.
A hold némán bámul rám
a tágra nyitott fényes ablakon.
Ezüstösen csillannak a cseppek
fájdalomtól könnyes arcomon.
Takaróját borítja az éj.
Hosszú, hideg, fázós nélküled.
Pengeként karcol meg az emlék,
s fehér bőröm bűnömmel festi meg.
S, ha elalszom végre hajnal felé,
álmom is nyugtalan kutat,
de a harmatcseppen csillanó napfény,
talán majd utat mutat.
