Connect with us

Megosztott versek

A Northman felhasználó összes verse >>>



Sóhajt és leér

Bámulatos, ahogy a felhevült testéből
áradó folyók öntözik a tetszhalott földeket
szerelemnek hívják ezt, mint a kondenzcsíkba
markoló madárszárnyak érintését
ami megborzongatja a bőrt, verejtékcseppeket üt
a tarkóra lüktetést terít az ágyékra és nem beszél.

Elindulnék egyenesbe állítva az orrlyukaimba feszített
vitorlákat talán észak talán dél felé
szerelemnek hívják, ezt tudom, sosem találok rád
mint eltévedt termeszek elhagyott váraiban
suttogó légáramlatok úgy halad bennem is
a vágy egy irányba ajtókat rugdalok dühömben.

A nincs tovább partok rothadó hajói
a részeg lidérc matrózok szemével nézve
szerelemnek hívják ezt árapály gyönyöre
hull a térdedre bőröd selyem én mégis gyűlöllek
mint a sötétkék kagylóhéj a belémaró homokot
sósvíz karmaim mutatom feléd, ha háttal állsz.

Nagyon lassan kihűl és távolodik ez a város
utcákat felejtek, bárokat gyújtok fel
szerelemnek hívják ezt ezerféle tűz lángol
kétezer mozdulatodtól leszek beteg
és kívánlak meg újra azt hiszed, táplálsz de mérgezel
csak egy csend sarkot fájó háttal kuporogni ennyit szeretnék.

És ha megbocsátasz most magamévá tett hegyek közé
köd rágta avar és halvány dögszagú szurdokokba rejtőzöm el
szerelemnek hívják ezt, ahogy a magány tévéi
fekete fehér filmeket játszanak a koppanásról
ahogy a borosüvegbe erőltetett kavics sóhajt és leér
mert ennyi ez a pár lépés a városból kifelé.

2018. december 4.
North

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top