A Ördög Attila felhasználó összes verse >>>
Munkáskéz
Idős fejedre rábillen a holnap,
S te fáradtan, sóhajtva intesz a napnak.
Leülsz a díványra, kezed térdedre teszed,
Nézed munka fogta kérges tenyered.
Emlékszel még, mikor először fogott lapátot,
Erődben voltál, szíved hangosan kiáltott.
Hólyagos lett akkor a kezed,
De tudtad, mindezt nemes célért teszed.
A víg munka lassan megszokássá fajult.
Szívedben az élet ősellenséggé vadult.
S míg ádáz harcodat zúzta az élet,
Fiatalságod ténytelen ért véget.
Térkép már a kezed, mély barázdákkal,
A bőröd vastag, tele ráncokkal.
Visszatekintesz arra a sok elrontott évre,
Csillogó szemmel gondolod, vajon megérte?
De küzdesz. Mert küzdeni kell!
A világért, hazáért, gyerekért meghalni kell,
S ekkor könnycsepp hull elfáradt kezedre:
Légyen az bármilyen, élni megérte.
