A Barna László felhasználó összes verse >>>
Estem én már...
Estem én már szilvafáról,
elpudvásult száraz ágról,
estem én már kerékpárral,
lánc darálta bő gatyával.
Estem én már szerelembe,
s tőle űzve kerevetre,
estem én már sötét esten,
kancsó bortól ernyedetten,
estem én már pofacsontra:
női ügy volt, haj, de ronda!
Estem én ár annyit, kérem,
Esőembert utolérem.
Egy dologba nem estem még,
abba viszont hőn szeretnék!
Csak nem tudom, hova álljak,
beléesni, hogy próbáljak?
Mégis miképp, s merre menjek,
higgyek tán a véletlennek,
vagy botoljak földi rögbe,
s essek belé, mint gödörbe?
Tán ahogy a szerelem nő,
szempillantás elegendő?
S fog e fájni, mint a többi,
testet-lelket ez is gyötri?
No meg aztán azt is félem:
nincsen hozzá képességem...
Mit bánom én, van vagy nincsen,
egyszer adná meg az Isten!
Csak Ő tuja mit megtennék…
átvirrasztanám az estét:
gondolkodóba ha esnék!
Mert hogyha én olyat bírnék:
ilyen költeményt nem írnék.
