A Blahó János felhasználó összes verse >>>
A fájdalom mély kútja
Leírhatatlan, elmondhatatlan.
A fájdalom mély és halhatatlan.
Beszív a hideg űr, magába ránt.
Szívedet, eszedet veszted egyaránt.
Kívülről lehetsz látszatra élő,
Mozgónak látszó, járván beszélő,
Míg üres a lélek és béna a szív,
A reménytelenség magába szív.
A bajoddal mindig egyedül vagy
Körötted a virág is hiába hajt
Magad kell küzdened, segítség nincs
Ez a kút mély, s ha nem jössz fel, semmi sincs.
Sötétség, hidegség vesz körül,
Senki nem nevet, senki sem örül,
Fekete minden csak egy csepp remény
Él még, hogy egyszer újra gyúl a fény.
