A Blahó János felhasználó összes verse >>>
Huszonegy perc
1
Amíg a nagymutató egyszer körbefordul
Földgömbórám számlapja fölött,
csillagtengelye vinnyogva nyikordul,
a kicsi egyet lép a percek között.
2
Vasat kalapálnak,
visszhangzik messze.
Hallgassuk a bánat
csengőjét egy percre.
A visszhang ad választ,
hogy boldogság lesz –e?
3
Én vagyok a Nap.
Te vagy a fény.
Ő a reggel.
Mi vagyunk az élet.
Ti vagytok a halál.
Ők…- elpihentek örökre már.
4
Ajtóm sarkig tárt torkába
vetette magát a szél,
fáradtan súgva beszél
csak nekem, és utoljára.
5
Előtted szívszorongva áll,
mellőled napkorongra száll,
s onnan ajkaidra visszajár
mézet inni a csókmadár.
6
Sétál a nyár,
füttyögve jár
hajókürtök búgása a vizen,
remeg ezer habzó hullám
éles taraján
ringva szeliden.
7
Mondom: Kacagj!
S te sírsz,
eleven húsod
örök marad,
hangod szalad,
széllel is bírsz.
Könnyes lett hajad
arcodhoz tapad.
Mondom: Kacagj!
S te sírsz.
8
Ujjaim, mint karmok hasítnak, tépnek,
amíg estére hozzád nem érnek,
akkor mint fák, bokrok hajladoznak,
tested tájain, lankáin kalandoznak.
9
Tobzódj magad erejében,
kiálts vért,
ronggyá tépd
világnyi szádat!
Fűts haragod melegével,
s tudd kiért,
és miért
állítasz vádat!
10
Báránybőrbe bújt farkasok elől
menekülsz. Sorsodba beledől
ezer fullánkkal teli baj,
mint méreg, vagy gyilkoló zaj.
Kórház-szagú köpenyek surrognak.
Repedt dobhártyád réseibe nyúlnak
a halálos csend ujjai.
11
Bezárt ajtón dörömbölök,
lehúnyt szemhéjak mögött
álmatlanság kering az erekben.
Fenyegetőzök: alhatom, vagy ölök.
Bezárt ajtón dörömbölök.
12
Gépek fogai vasba harapnak,
forró füstöt köpnek a csendbe,
megsemmisítve valóságát,
melyet visszatartanék esengve.
13
Tükrök forgataga a világ,
magam látom, bárhová nézek
ujjongva, és elesetten,
boldogan, s búval bélelten,
fáradtan, és szellemesen,
acsarogva, és kellemesen,
megcsalva, és szerelmesen,
elveszve, és megkerülten,
szárnyalva, és szárnyaszegetten
magamat látom, bárkire nézek.
14.
Lefordulva a kitaposott útról
félve esendő léptekkel megyünk
sárdagasztó pocsolyákon át,
fellobbantott lángokon keresztül,
elhagyva megszokott képek sorát,
monoton közhelyek otthonát.
15
Tücsök-élet cudar élet
hegedülte a tücsök egyszer.
Itt nyugszik, pora földdé lett.
Megölte őt gyomirtó vegyszer.
16
Ez a dongó addig dongott,
végül maga is bezsongott,
a falnak nekicsapódott,
lehullot, s egy marék szalma
lett a bősz dongó sírhalma.
17
Szívünk büszkén
ritmusra jár,
nem össze-vissza ver,
csak akkor mén
fürgébben már,
ha valaki orrbaver,
netán egy jó haver.
18
Rágalom járma rajtad,
pedig ezt nem akartad.
Inkább ne agyalnának,
hanem benyalnának.
19
Arcod ma nyúzott színtelen.
Nem használt az intelem,
hogy óvd munkád gyümölcsét.
Látod? Már mások letépték.
20
Édes mézajkad csókja.
Szerelmedet kelyhedből inni
kívánom, míg hajt
életem motorja.
- Ilyet nem szabad leírni.
Te szerető vággyal tűröd
gyilkos öleléseim záporát,
kéjed verejtékében fürdök.
- Ezt adhatom a külvilágnak át.
21
Késekkel üldözött betegként
csaló szemeid elől menekülök.
Varasodó, vörös sebhelyként
fájsz barátom. Fáj lelkemben tőröd.
