A Blahó János felhasználó összes verse >>>
Hétszer (József Attila verseinek ihletéséből)
Átrohant a dühös szél a szigeten,
tépett szirmokkal küldte üzenetét,
belerobbant a magányba hirtelen,
arcomba törölte mocskos kezét.
Pufók gömbje a vigyorgó égboltnak,
a telihold festett csillagok közt forog,
mint elhasznált lélek a rég halottban,
oly értelmetlenül jövőért zokog.
Hétszer oltsd ki a hamis tüzeket,
amiket távolról még melegnek vélsz!
De hideg borzongat, ha közelükben
ütsz sátrat, és dörgő szavad csendbe vész.
Átrohant a dühös szél a szigeten,
lelombozta az álom dús ágait,
fellebbentett régi ködök színtelen
fátyola remeg gyermekkor tárgyain.
Kisírt szemmel néz a bűntelen gyermek
a bűnös világra, a nem érthetőre,
mint kopott, rongyos játékára, melyet
megunt, mégsem engedi, hogy elvedd tőle.
Hétszer öntözd virágod talaját!
Erős legyen magzatod, példád méltó
követője, aki tisztelve apját
így lesz mérnök, orvos, művész, tanító.
Átrohant a dühös szél a szigeten,
beléd lehelt mérgét hátrahagyta, s fut
ágakat letörni. Neked hízeleg,
hisz izmaid feszülnek, lebírni nem tud.
Pusztító kézzel mérsz arcokra pofont,
álarcaik alatt elvörösödnek.
Pusztító kézzel küld harcokra korod,
meghajlanak az ellenek előtted.
Hétszer edz’d meg készülő vértedet,
ne fogja a hitetlen ostobaság!
Hétszer öld meg rongy ellenségedet,
ne kíméld fegyvered boldog vasát!
