A Blahó János felhasználó összes verse >>>
Holt fuvalmaktól szikkadó tó
Borzongó víz összetört tükre néz
hídon hajlongó lámpafénybe,
s onnan fel a végtelen égre,
hol a sok lusta csillag heverész.
Nem olyan régen bővizű patakok
táplálták mindig szomjas mélyét.
Hullámokat vajúdó méhét
szemérmesen rejtették a habok.
Hulláma moraja csenddé szomorodott,
partjainál most holt fuvalmak
lengetik a szikkasztó nyarat,
kavarják sekély medrében a homokot.
Megsárgult vizében fölfordulnak
a néma halak :- fehér hullák.
Kavicsos ágyát férgek túrják.
A patakok új forrást koldulnak.
Zsugorodik egyre elhagyatva,
egykor fölötte lengtek füzek,
már nem égnek partján a tüzek.
Sóhajt: csak ekkora maradhatna!
