A Blahó János felhasználó összes verse >>>
Korlátok között (1975. 06.05.)
Végtelenbe nyílnak szemünkben az ajtók.
Lépjünk át a riasztó gátlások küszöbén!
Megtépázza lelkünket ez az ősi átok.
Nem léphetünk át, ha akarunk bűvös körén?
Gátlásoktól menekülő akarat duzzad
ereimben, bár bizonytalan a mozdulat,
eltépem a valóság gyötrő láncait,
a nyakamra tekeredett álkorlátokat,
mik nem hagyják már, hogy az legyek,
aki lenni akarok igazán: én magam.
Nem adhatom, mert nem értik meg,
saját magamat? Megfulladok az álarcban.
Felboncolt érzelmek tombolnak
az emberben, ebben a kavargó világban.
Füstös, testszagú, homályos szobákban
örjöng a tudniakarás a mában.
Szárazra kiabált torkomat markolja
egy hazugság, s magába ránt a „fekete tó”.
Nekem ront halszemű szörnyetegek raja,
s belőlem már alig buggyan ki a szó.
Még korlátok között kínlódik az igazság,
de ha fejemre szórnak is minden átkot,
legyőzöm a burokban születettek mosolyát,
és így, mindenki előtt igazat kiáltok.
