A Drusilla felhasználó összes verse >>>
A zarándok
Nehéz a hátizsák,
mely fájdalommal teli,
s valaha volt szép emléket őriz.
Letenni volna jó azt,
de nem lehet.
Tartópántja vállamat szorítja.
Megégtem.
Ráléptem az izzó parázsra,
mert tisztítótűznek hittem vakító lángnyelveit.
De szabadság helyett bőrömet szaggatta.
Ilyen érzés,
mikor az Elme végig tudja,
merre tartson,
de valami belső ostoba eltéríti,
mert vak és hiszékeny,
reménnyel teli rab madár.
Üdvös a felismerés,
kegyetlenül őszinte.
Marcangolja lelkemet.
Tűnj el sötét alak,
te éhező szörnyeteg.
Gyűlöllek!
Nem táplállak tovább.
Hagyj meghalni.
A pokolban vagyok,
mert tudom, hogy csak az lehet boldog,
ki megjárta azt,
és nimbuszát elnyerve az Üdvösség köszönti.
Legyen hited, Gyermek,
mert a kegyelem fénye Rád is ragyog,
ha alázattal kéred azt.
A Szűzanya vigyáz rád,
kit szülőanyád küldött támaszul neked.
Jól leszel, Vándor,
csak folytasd zarándokutad.
Nem ígérek könnyű álmot neked.
De ne add fel,
mert akarattal,
Istennel szívedben teljesítheted.
Ha sziklás hegyeket látsz is,
vad vizekben gázolsz..
Tudd, hogy részese vagy valami jónak, Angyalom.
Bátran haladj előre,
s noha egyedül mész is,
ott vagyok veled és
aranyhintón jövök majd eléd.
