A Drusilla felhasználó összes verse >>>
Boldogország
Egy üres buszmegállóban ülök,
várlak téged.
Az eső is esik.
A szél is fúj.
Ma csak könnyű kabátot vettem fel,
s furcsán dideregve nézek.
Senki sem jön.
Igaztalan játékot űz a Sors, nemde?
S míg én könnyes szemmel az utamon töprengek,
kopott sakktábláján a bábuit tologatja.
Sarokba szorít,
én félve lépek,
erre ő nem várt akadályt gördít elém.
Nevetve.
Olykor jól ismert helyzetbe hoz,
hogy lássa, tanultam-e belőle,
Na de most átverlek Mester,
gondolom hirtelen kacagva.
Elszántan irányt váltok,
de a sötét Vezér lesújt,
kikapok.
Megint.
Türelem, türelem.
Szólongat a szívem.
Idővel jobb lesz.
Meglásd, Kincsem,
lesz még, mi ma nincsen.
Tűzben égnek az örök társak.
Hangosan tombol a Lélek,
ám az ostobát a büszke Ego ma sem tűri.
Parttalan tánc ez közöttük.
A felperzselt csatamezőn állnak tépett zászlóikkal,
ott, hol nincs békéltető.
S a porhüvelyt a véres harc felemészti.
De miért nem fogják meg egymás kezét?
Hisz’ ez olyan egyszerű.
Csak szeretet kell hozzá.
Mint ahogyan kislányát az anyja simítja.
Akkor is, ha haragszik,
vagy csak okítja gyermekét
a jóra, a szépre.
Boldog utat mutatva neki.
Türelem, türelem.
Szólongat a szívem.
Idővel jobb lesz.
Meglásd, Kincsem,
lesz még, mi ma nincsen.
Reggel van újra.
A két királynő felvértezve áll.
A tegnap sebeit elfedve lesi, mikor támadhat.
Ádáz seregeik rég elestek.
Nincs élelem, éles fegyver, ágyúgolyó.
Csak a két asszony ordítja dacban érveit.
Élettelen talajban burjánzik a Remény.
Mert egyik nemes hölgy sem győzhet.
A fehér halhatatlan,
a sötétnek meg e világ kedvez,
segíti érdemrendszerét.
Meddig tart hát még a háború
ha az elvárt békeidő csak megegyezéssel születhet itt,
Boldogországban?
Türelem, türelem.
Szólongat a szívem.
Idővel jobb lesz.
Meglásd, Kincsem,
lesz még, mi ma nincsen.
