A Szabadi Ernő felhasználó összes verse >>>
Meleresz
Nem Desdemona átka, hisz nem vagyok féltékeny,
De szüntelen fölöslegesnek érzem létem.
Saját pusztulásom fájdalmát dédelgetem
Harmatcseppek hajnalán, a sötétség fényében.
Megtettem? Hiszen több nem jön,
Kirobbant a lélektopáz, ömlik fönn
Az égbolt hullakékjén a véres zománc.
Toporzékolnak a sugarak, rozsdás a lánc.
Egy pillanatig sem vártam semmit,
De ennél mégis többet – hiszen vagyok.
Kínok közt, zölden temetnek a vadkanok
Penészes földbe, rovarok ásnak tetemet.
Vigyázz mit kívánsz, még valóra válhat.
Gyilkos nedvek, csonka árnyak
Fénye ragyogja be tested halmát,
Hiszen anyag, mely sosem alhat hát –
Őrzi a lelke kedvét, fogyasztja erejét
Sorvasztó szívek gyűrűjében emészti belsejét,
Mely nem néz hátra s előre, az ember őre
A szerelem… Sírba taszít – akasztófára, életet elvét.
