A Jakab Szilárd felhasználó összes verse >>>
Lelkem
Elmondhatná mi bántja,
De nem lehet mert annyira fájna.
Felszólítja pedig a tétlenség,
De érzelmileg neki óriási lépés.
Ahogy télen hideg és nyáron meleg van,
A lelkem pont annyira hangtalan,
Eltűnt a gondolatok mélységében,
S lehet sosem kerül elő már félelmébe.
Azt suttogja: beszélni akarok.
De meggondolja magát: inkább maradok.
Ragyogó egyéniség, ki nem kell senkinek,
-pedig világított mindenkinek.
Egyre vágyik a lelkem,
Valaki találja meg csendben.
Nagyokat sóhajt, miközben erejét veszti,
Szépen lassan szívét is elereszti.
Már mást érez: semmit.
-De vajon lesz-e aki megnyit?
Már másképp lát mindent,
-amit neked adok az a tied.
