A Kolozár Eszter felhasználó összes verse >>>
Magány
Éreztél már tört szívedbe
mit a magány súly reád?
S hogy hosszú órák mély csendjéből
sosem lesz kiút talán?
Visszasírod régi éned,
mosolyogsz még úgy talán?
S ezer emlék gyúl fel benned,
visszasírod mára már.
Csak üldögélsz egy mély verembe,
az éj sötétje borúl rád,
s azt kívánod, szépen csendben
leljen rád már a halál.
Ezer könnyet potyogtattál,
sosem fogy el talán,
várod hogy egy mentő lélek
egyszer majd rádtalál.
Létrát nyújtva,s kezed fogva
felemel a fény felé,
kihúz majd a mély gödörből
a csodalét felé.
De addig némán várakozva
gyertyát gyújtasz újra még,
s míg a fényét hosszan nézed
addig van remény.
